Podcastsorozatunkban az utóbbi néhány hónapban egyértelműen a tánczenék domináltak, és bár ez cseppet sem volt ellenünkre, most ennek mintegy ellenpólusaként az elektronika sötétebb, kísérletibb végpontja felé billenünk. E hónapban a The Corporation művészkollektíva tagja, Mike Nylons készített egy bő másfél órás mixet.
A Mike Nylons név mögött álló Borsos János számos képzőművészeti, illetve zenei projektben tevékenykedett az elmúlt másfél évtizedben, ezek közül leginkább a The Corporation művészkollektívával (amelynek további tagjai Mátrai Erik, .page. és Szenteleki Gábor) tűzték zászlajukra az összművészetiséget, amelynek jegyében az elektronikus zene, illetve a különféle vizuális művészetek egységet alkotva jelennek meg performanszaikon (legutóbbi nagy dobásuk a tavaly tavasszal a T+U-val közösen szervezett Insecurity State volt a LÄRM-ben az Off-Biennále keretében).
Mike Nylonsként idén januárban önálló kiadvánnyal jelentkezett: Wetland című, négyszámos EP-je a Farbwechselnél jelent meg, ezt jobbára lefojtott, lo-fi hangzású, ipari technóként írnánk le.
Ezek a jelzők pedig nagyjából megállják a helyüket az alábbi, másfél órát meghaladó szelekció vonatkozásában is, amelyben törésmentesen illeszkedik egymáshoz – csak hogy néhány tételét emeljük ki – az elektronikus zene korai úttörőjének, az orosz Vladimir Ussachevsky-nek egyik leghíresebb felvétele az indusztriális technóval, vagy éppen Laurel Halo újvonalas kísérleti elektronikájával.
A számlista:
1. TH Anatol – Unknown
2. Helm – Fluid Cloak
3. Fennesz – Instrument 4
4. Mike Nylons – RNS3b
5. S Olbricht – Tape 13
6. Laurel Halo – Serendip
7. SHXCXCHCXSH – The Roots
8. Vladimir Ussachevsky – Wireless Fantasy
9. Page – MetaPsychic 09 noizDrone-MaxxVolume-SHORT
10. Varg – Scharins Söner
11. Mike Nylons – Spacemetal
12. Talker – Hari
13. Emptyset – Absence
14. Mike Nylons – Droneilona
15. Roly Porter – Mass
16. Positive Centre – Hiding Knives
17. Stave – Reform
18. Talker – Phalanx
19. For. – nnn
20. Kandging Ray – When We Were Queens
21. Lakker – Mountain Divide
22. Ontal – EMR
23. Pan Sonic – Telakoe
(Fotó: Nagy Gábor)