Megtörténik a generációk találkozása – kihagyhatatlan lemezek augusztusból
2017. szeptember 28.
|
Das Ravist

A nyár utolsó hónapja egy kissé talán gyengébb volt a lemezújdonságok frontján, de persze így sem maradtunk teljesen izgalmas zenék nélkül – köszönhetően többek között két ízig-vérig New York-i rappernek, a synthwave egyik húzónevének meg egy feltörekvő drum and bass producernek.

Maya Jane Coles – Take Flight (I/AM/ME)

Nem fogta rövidre Maya Jane Coles, amikor a harmadik nagylemezének nekilátott: két CD, 24 szám, majdnem kétórányi elektronika. A brit producerlány érezhetően kihasználja a mennyiség adta lehetőséget, és mindent megmutat, ami hatásként valaha feltűnt a zenéjében, kezdve a szexi, finom deep house-tól a downtempón át a trip-hopig. Ugyanakkor talán még sosem volt ennyire személyes a zenéje (és szövege), mint itt. Inkább a lemez első fele sorakoztatja fel a változatos formulákat, elég csak a Darkside-ot vagy a már-már post-dubstepes Let You Go-t meghallgatni, míg a lemez második felére maradt a house. Ennyi játékidőt nagyon nehéz izgalmasan kitölteni, és az első részben még elképesztően jól működik minden, viszont a második cédén már nehezebb kapaszkodót találni, és ha nem lenne a Chasing Sunshine vagy a Werk, talán teljesen kihagyható is lenne. (ÁD)

Action Bronson – Blue Chips 7000 (Vice Records/Atlantic)

Hosszabb szünet után tért vissza új lemezzel egyik kedvenc New York-i rapperünk, Action Bronson, vagyis a szerintem bizonyos értelemben vízválasztónak tekinthető, 2015-ös Mr. Wonderful után – az volt ugyanis az első nagykiadós lemeze Bronsonnak, és bár voltak rajta óriási slágerek, összességében mégis fájóan hiányzott róla a korábbi kiadványok nyers őszintesége, ráadásul egy-két igazi mellényúlás is becsúszott. A Blue Chips 7000 – címe alapján legalábbis – Bronson egy régebbi lemezsorozatához kapcsolódik, azzal a különbséggel, hogy míg a 2012-es Blue Chipsen, illetve az egy évvel későbbi második részén kizárólag egyetlen producerrel, Party Supplies-szal dolgozott, most olyanok is szállítottak zenéket, mint Harry Fraud, The Alchemist vagy Knxwledge. A hangzást tekintve azonban ez aligha jelent változást, ugyanolyan karakteres, a 60-as, 70-es évek jazz, funk, soul és rock zenéiből hangmintázó alapokat pakoltak Bronson alá, aki a slágeresnek szánt refrének helyett a spontán, szójátékos verzékre fekteti a hangsúlyt. Szóval végre megint hozza a régi formáját. (HZD)

Timecop1983 – Lovers EP Pt. II (szerzői kiadás)

Az elmúlt két évben egyre népszerűbbé váló synthwave húzónevei közé tartozik a holland Timecop1983, aki a műfajt nem a Perturbator-féle veretés irányából fogja meg, hanem inkább a romantikus nosztalgiára helyezi a hangsúlyt. Ráadásul lassú, álmodozós számaihoz az esetek többségében még vendégénekest is hív. Az eddig egyetlen idei kiadványa (korábban jóval termékenyebb volt) a tavaly megkezdett Lovers-sorozat folytatása, amin még a tőle megszokottnál is higgadtabb zenével rukkol elő, és tényleg olyan az egész félórás anyag, mint egy komoly tinédzserdráma soundtrackje a nyolcvanas évekből. (ÁD)

Wiki – No Mountains in Manhattan (XL Recordings)

A 2014-es So It Goes megjelenése után a New York-i hiphop örököseinek kikiáltott Ratking jövője finoman szólva is kétségesnek látszik, viszont a csapat legkarakteresebb orgánumú rappere, Wiki karrierje annál ígéretesebb. A New York iránti elköteleződése szólóanyagain is átütő; de míg a 2015-ös Lil Me nagyobb részt a turnézások során szerzett élményeiről szólt, addig a No Mountains in Manhattanen már kifejezetten a város egyfajta „krónikásaként” tűnik fel. Történetmesélésbe nem bocsátkozik, inkább csak tipikus, hétköznapi életképeket villant fel. Az alapok – a Ratking producere, Sporting Life mellett olyanok is jegyeznek egy-egy instrut, mint Kaytranada, Earl Sweatshirt vagy épp a Teklife-os DJ Earl – egytől egyig izgalmasak, de sohasem tolakodóak, bőven adnak teret arra, hogy Wiki néhol karcos, néhol dallamos flow-ja kibontakozzon. Ó, és még a „generációk találkozása” is megtörténik: a lemez egyik legerősebb számában, a Made for Thisben a Wu-Tang Clan-tag Ghostface Killah szállít egy pengeéles verzét. (HZD)

Sustance – Shiv EP (Dispatch)

A Sustance néven alkotó feltörekvő drum and bass producer egyelőre szerény diszkográfiával rendelkezik, a Shiv még csak a második szólókiadványa egy nívósabb kiadónál, és ez a korai tapasztalatlanság érződik is a zenéjén. Pontosabban a picit kiforratlan útkeresés. Az EP mind a négy száma valamelyik másik előadót idézi meg – a Vacuum az Alix Perez-féle vonalon mozog, míg a Haunted akár egy SpectraSoul-szám is lehetne, a címadót pedig Skeptical is írhatta volna. De egyáltalán nem kell béna nyúlásra gondolni, mert érezni, hogy Sustance zenéjében nagy potenciál van, egy-két kiadvány múlva ennél mélyebb nyomot hagyhat a dnb-n belül. (ÁD)

Tobacco – Ripe & Majestic (Instrumental Rarities & Unreleased Beats) (Rad Cult)

A Tobacco a Black Moth Super Rainbow-frontember Tom Fec szólóprojektje. Nehéz a kettő között különbséget tenni, de mondhatjuk, hogy a BMSR pszichedéliájához viszonyítva ez a kicsit zajosabb, koszosabb és – főleg a korai Tobacco-kiadványokat tekintve – határozottan hiphop-közelibb oldala. A Ripe & Majestic egy válogatás az elmúlt tíz év során született, eddig kiadatlan felvételeiből; így nem meglepő, hogy átfogó koncepció vagy bármiféle komolyabb rendezőelv aligha fedezhető fel rajta, inkább tűnik zenei ötletek, néha egészen kidolgozatlan dalkezdemények egymásutánjának. Ennek ellenére – vagy épp ezért? – mégis működik, van az egésznek egy spontán dinamizmusa, ami nem is áll olyan távol a „rendes” lemezeitől, hiszen Fec egyébként sem fektet nagy hangsúlyt azok strukturálására. Leginkább az első két Tobacco-lemez, a 2008-as Fucked Up Friends és a 2010-es Maniac Meat hangzását idézi vissza, feltehetőleg azért, mert az itt helyet kapott szerzemények zöme még abban az időszakban íródhatott. A legnagyobb különbség, hogy hiányoznak a Fec védjegyévé vált vokóderes vokálok. A Ripe & Majestic mindenesetre bizonyítja, hogy ez a máig egyedi hangzás 2017-ben ugyanolyan aktuális, mint mondjuk tíz éve volt. (HZD)