Esetleges eszközök egy végtelen eszköztárból – kihagyhatatlan lemezek októberből
2017. november 30.
|
Das Ravist

Ugyan egy hónappal az év vége előtt már hajlamosak vagyunk azon gondolkodni, hogy mik voltak idén a legjobb lemezek, mi most még egy kisebb látószögből tekintettünk vissza, és összeszedtünk néhány figyelemre érdemes lemezt októberből. Újgenerációs grime, ösztönös electro és neonfényes synthwave – többek között ilyenekről írunk alább.

AJ Tracey – Secure The Bag! EP (szerzői)

Az elmúlt egy év során egyértelművé vált, hogy a grime új generációjának egyik legnagyobb tehetsége Stormzy mellett (vagy inkább mögött?) AJ Tracey lett. Előbbi előadóval ellentétben a fiatal MC még nem érett meg a debütáló nagylemezhez, de a Secure The Bag! a korábbiakhoz képest már egy jóval átgondoltabb és marketing szempontból is jobban kidolgozott EP. AJ Tracey ráadásul Amerikában is kezdi megvetni a lábát, nem csak turnézott a kontinensen, de még Denzel Curryvel is összehaverkodott, hogy aztán oda-vissza szerepeljenek egymás számában. De nem az amerikai trap fenegyerek az egyetlen nagy név az anyagon, hanem JME és Craig David is feltűnik egy rövid időre. Utóbbitól picit többet várna az ember, míg a JME-vel és Denzellel közös Alakazamot talán nem túlzás a grime idei évének egyik legfontosabb pillanatának nevezni. AJ remekül, jól megfontolt tempóban építi a karrierjét, inkább marad a rövidebb formátumnál, mintsem hogy egy elkapkodott, üresjáratokkal teli nagylemezt adjon ki. Az EP egy percig sem unalmas, még úgy sem, hogy a tavalyi kislemezen azért maradandóbb slágerek szerepeltek. (ÁD)

Helena Hauff – Have You Been There, Have You Seen It EP (Ninja Tune)

A hamburgi Helena Hauff ugyan nem az egyetlen, aki producerként kizárólag analóg eszközökkel dolgozik (DJ-szettjein pedig naná, hogy csak bakelitlemezek pörögnek), de kétségkívül azon kevesek egyike, akik ebből érdemben ki is tudtak hozni valamit a nyilvánvaló menőségi faktoron túl. Csúcsműve, a 2015-ös Discreet Desires (ami Actress kiadójánál, a Werkdiscs-nél jelent meg) egy EBM-es, poszt-punkos hatásokkal tűzdelt electro/techno anyag, de korántsem modoros főhajtás e műfajok előtt, hanem egy sajátos, öntörvényű művészi megnyilatkozás. A Have You Been There, Have You Seen It EP azóta az első kiadványa; ezt viszont nem az említett nagylemezzel, hanem a korai munkáit összegyűjtő A Tape-pel lehet párhuzamba állítani. Ahhoz hasonlóan most is kidolgozatlanabb, ösztönösebb és kísérletezőbb, erősen az electro felé hajló számokat hallhatunk – amik ráadásul olyan természetesen folynak egymásba, mintha egyetlen improvizatív sessionből nőttek volna ki. Ez alól az EP-t záró Gift a kivétel, ami talán a Hauff-életmű legegyenesebb, legkönnyedebb darabja. (HZD)

Spectrasoul – How We Live (Ish Chat Music)

A Spectrasoul zenéje kapcsán az egyik legtöbbet emlegetett jelző a lélekkel teli drum and bass. De a srácok nem csak a 160 feletti bpm-en alkotnak, az utóbbi időben egyre többször nyúltak más műfajokhoz is. A két évvel ezelőtti The Mistress című lemezükön például sokkal nagyobb teret kapott ez a kísérletezés, ami sajnos annyira nem vált be, valahogy pont a lélek hiányzott belőle. Ráadásul azóta saját kiadót is alapítottak a fiúk, és az elmúlt két évben majd’ két nagylemeznyi zenét adtak ki hullámzó minőségben. A felvezetés tehát nem volt a legjobb a How We Live számára, de innen volt szép kellemeset csalódni. Nem az előző LP-n hallható műfajok közötti sokszínűség a jellemző rá, hanem a pályafutásuk eleji hangulatot tudják átadni. A lemezen ismét a drum and bass kap nagyobb hangsúlyt és nincsenek elnagyolt ötletek, a maréknyi vendégelőadó kellőképpen hozzá tud tenni a produktumhoz. És amíg a legutóbbi albumon alig akadt maradandó pillanat, addig itt jóval veretesebb a sor: a címadó szám (pláne ezzel a klippel) az év egyik legjobbja, de hasonlóan érzelmekkel teli a Remember Me és az LSB-vel készült, leheletfinom Wrong To Love You is. (ÁD)

Juju & Jordash – Sis-boom-bah! (Dekmantel)

Az izraeli születésű, Amszterdamban élő Gal Aner és Jordan Czamanski, azaz Juju & Jordash a nagy áttörést hozó, 2012-es Techno Primitivism óta a tánczenék különceinek számítanak, pedig csak arról van szó, hogy a technóhoz, house-hoz való közelítésmódjuk jazz-zenei múltjukban gyökerezik, onnan hozták át a játékosságot, kiszámíthatatlanságot. A Sis-boom-bah!-val minden eddiginél messzebb sodródtak a táncparkettől. Mintha ezen a lemezen csapódna le a legnyilvánvalóbban improvizatív live szettjeik hatása. Amikor a legközelebb kerülnek a konvencionális tánczenékhez (mondjuk a Back Tuck Basket Tossban vagy az Attack the Crowdban), egy-egy monoton négynegyed vagy repetitív szintitéma is csak esetleges eszközöknek tűnnek egy végtelen eszköztárból. A lemez nagy részéről azonban elmondható, hogy a ritmust alárendelték a dallamoknak – legyen szó valami pszichedelikus gitártémáról vagy álomszerű szintifutamról. Mindenféle műfaji viszonyításon felül ez az év egyik legizgalmasabb elektronikus lemeze. (HZD)

Giraffage – Too Real (Counter Records)

Két mixtape, pár EP és hosszú évek hallgatása után megjelent a post-rnb, dreampop vonalon mozgó, hazánkba hamarosan visszatérő Giraffage első nagylemeze. Némiképp meglepő, hogy ez csak most történt meg és nem akkor, amikor fénykorát élte ez a fajta kicsavart, elektronikus popzene – valamikor 2012-2013 táján. Sőt, Giraffage neve kissé feledésbe is merült, így nem csak meglepő volt, hogy egy teljes albummal tért vissza, de az is, hogy szinte az ég világon semmit nem változott a stílusa. De ez nem is baj, sőt, az aktuális felhozatalból talán épp emiatt emelkedik ki. Ezt még megfejeli egy-két jól eltalált slágerrel is, mint például az Angelica Bess vendégénekessel készült dögösen lüktető Green Tea, vagy az öt évvel ezelőtti időkbe visszarepítő, wonkys Edge, és kész is a tökéletes visszatérés. (ÁD)

Vectorwolf – Retrofit EP (Rosso Corsa Records)

Ha merésznek nem is mondható, de mindenképpen érdekes koncepcióval jelentkezett a Vectorwolf duója a két évvel ezelőtti első nagylemezén. A srácok nem túl tolakodóan a drum and basst emelték bele az utóbbi években fénykorát élő synthwave-be, amiből helyenként tényleg egy tök élvezhető dolog sült ki, de inkább az olyan pillanatok voltak túlsúlyban, amikor izzadságszagú lett a végeredmény. A legújabb EP-jükre nem is őrizték meg ezt a párosítást, maradt a klasszikus, neonfényes retro, a 80-as évek akciófilmjeinek szintis témái. A Retrofit az arany középúton halad, valahol a Timecop1983-féle romantika és a Perturbator-féle agresszió között helyezkedik el. Aki ától cettig ismeri a műfaj összes producerét, annak talán semmi többet nem nyújt az anyag, mint egy profi stílusgyakorlat, viszont aki csak ízlelgeti a synthwave-et, annak mindenképpen az év kihagyhatatlanjai közé tartozik az EP. (ÁD)