Idén is igyekeztünk havi bontásban gyűjtögetni azokat az aktuális lemezeket, amik megismerésére érdemes időt szánni, még ha ezek között voltak is közepesen vagy csak valamilyen szempont szerint jók. Ettől függetlenül szükségesnek éreztük, hogy készítsünk egy olyan számvetést 2018 első hat hónapjának megjelenéseiből, amiben tényleg csak a kiemelkedő anyagokra koncentráltunk. Fejenként tíz lemezt választottunk.

тпсб: Sekundenschlaf (Blackest Ever Black)

Az enigmatikus szerzőtől származó Sekundenschlaf felmutat ugyan technós és jungle-ös hatásokat (főleg ezek kilencvenes évek eleji mutációit megidézve), mégis inkább tekinthető műfajoktól független, saját mítoszát építő műnek. (HZD)

Bop: Untitled Patterns EP1 (Med School)

Az orosz Alexander Dmitriev produceri karrierje során a drum and bass újraértelmezését helyezte előtérbe, ami először a microfunk mikroműfajban teljesedett ki, de mostanában inkább a dub technót pörgeti fel 170 bpm-re. (ÁD)

JPEGMAFIA: Veteran (Deathbomb Arc)

JPEGMAFIA áttörést hozó albuma zeneileg és szövegileg is konfrontatív: dühös, odamondogató flow-jával senkit sem kímél (az alt-righttól kezdve Morrissey-n át a Pitchforkig mindenkibe beleszáll), zajos, szétdarabolt alapjai pedig részben a hiphop trendibb hangzásait fordítják ki. De nem csak a hecc kedvéért provokál: a Veteran őszinte művészi megnyilatkozás. (HZD)

Pusha T: Daytona (G.O.O.D. Music/Def Jam)

Míg Kanye West esze teljesen kezd elmenni, és már szólóban sem a jó értelemben megosztó dolgokat művel, addig producerként az elmúlt évek legjobb alapjait írta meg Pusha T-nek, aki meg csak szimplán hozza a tőle megszokott hibátlan flow-t, ami mintha mindig is csak ezekre a zenékre lett volna kitalálva. (ÁD)

Oneohtrix Point Never: Age Of (Warp)

Daniel Lopatin az Age Ofon beláthatatlanul sok zsáner elemeit dekonstruálja a felismerhetetlenségig, hogy azok romjain valami kortalant alkosson; ahogy pedig ebből eddigi legpoposabb anyaga kerekedik, az pont olyan bizarr és felkavaró, amit egy OPN-lemeztől el is várunk. (HZD)

Dabrye: Three/Three (Ghostly International)

Tizenkét év után teljesedett be Dabrye trilógiája az év egyik legérdekesebb hiphop anyagán, olyan all star vonulattal, mint Guilty Simpson, Ghostface Killah, MF Doom, Danny Brown, Quelle Chris vagy épp Phat Kat – klasszikus rapperek és kevésbé klasszikus, élénk alapok találkozása. (ÁD)

Pendant: Make Me Know You Sweet (West Mineral Ltd.)

A Huerco S. néven ismert producer 2016-os második lemezén fordult az ambient felé, idén januárban az új művésznevén kiadott Make Me Know You Sweettel ebbe az irányba ment tovább; a sejtelmes, feszültségkeltő hangképek finom zörejekből, zúgó drone-okból állnak össze, amik sűrűjéből csak néha törnek fel direktebb témák. (HZD)

Jungle Brown: Full Circle (szerzői)

Hiába a grime újabb térhódítása, az elmúlt egy-két évben egyre több fiatal csapat tűnik fel Angliából, akik a rap aranykorszakát idézik meg, soulos és dzsesszes irányból közelítve a műfajhoz, ilyen például a Children of Zeus, a The Age of L.U.N.A. és a Jungle Brown, akik talán a legslágeresebb albumot hozták össze. (ÁD)

Gábor Lázár: Unfold (The Death of Rave)

A korábban Russell Haswell-lel és Mark Fell-lel is együtt dolgozó Lázár Gábor az Unfoldon basszusorientált klubzenék bevett formáit értelmezi újra, amiből rendkívül szórakoztató (majdnem táncolható!), de minden fölös hordaléktól mentes, áramvonalas kompozíciók jöttek ki. (HZD)

Blocks & Escher: Something Blue (Metalheadz)

A kiadóhoz hűen egy kompromisszummentes, zsigeri drum and bass album került ki a duó stúdiójából, ami ráadásul az év egyik legjobb retro anyaga is lett – úgy idézi meg a kilencvenes évek zenéit Photektől kezdve Goldie-n át, hogy húsz évet le is lehetne tagadni a Something Blue megjelenési évéből. (ÁD)

Aisha Devi: DNA Feelings (Houndstooth)

Az elektronikus zenét rituális aktusként gyakorló Aisha Devi második lemezén kevésbé a testet, inkább az elmét stimulálja: monoton ritmusok, súlyos mélyek helyett Devi sokszor manipulált, hipnotikus vokáljait éteri szintihangokkal vegyítő textúrák kapják a hangsúlyt. (HZD)

Slim Hustla: Shadowboxer EP (szerzői)

Minimalista, de mégis annál túlfűtöttebb a koppenhágai Slim Hustla páros zenéje. Az ingyenes EP-jük a tőlük megszokott lo-fi house vonalat viszi tovább, kicsit háttérbe szorítva az rnb-hangmintákat, és okosabban felhasználva a hatásvadász elemeket, így egyszerre bulibombák és mély számok jönnek szembe. (ÁD)

Jean Grae & Quelle Chris: Everything’s Fine (Mello Music Group)

Quelle Chris tavalyi (nálunk az év legjobbjai közt szereplő) szólóanyaga után Jean Grae-vel közösen hozott össze egy szatirikus hangvételű, eklektikus – és trollkodástól sem mentes – hiphop-lemezt, amit a két rapper közötti dinamika tesz igazán szerethetővé. (HZD)

Colin Stetson: Hereditary OST (Milan)

Persze arra is szükség volt, hogy már magában a Hereditary (Örökség) is olyan atmoszférával bírjon, amelyet még napokkal a film megnézése után sem felejt az ember, de a szaxofonvirtuóz Colin Stetson (aki egyébként hamarosan a Trafóban is fellép) kíméletlenül fojtogató zenéje is kellett a teljes, feledhetetlen összképhez. (ÁD)

Kids See Ghosts: Kids See Ghosts (G.O.O.D. Music/Def Jam)

Kanye West nyár eleji lemezáradatából kifejezetten rövid (általában 20-25 perc körüli) anyagok jöttek ki, ami – Pusha T Daytonája mellett – leginkább West és Kid Cudi közös projektjének vált előnyére. A Kids See Ghosts így mértéktartó és következetes lemez lett, mindkét előadó karrierjének hosszú ideje legösszeszedettebb munkája. (HZD)

Klasey Jones: Starlight One (Terrorhythm)

Tavaly bizakodóan írtunk róla, hogy a Plastician által felkapott új vonulat, a wave lendülete kitart még idén is. És valóban jelentek meg említésre méltó EP-k, de a tipikus wave hangzást Klasey Jones tudta a legjobban továbbgondolni, nem csak a már meglévő Ázsia-mániájával, de a nyolcvanas évek iránti rajongásával is csavart egyet, és egy nemlétező neo-futurisztikus anime soundtrackjét írta meg. (ÁD)

Skee Mask: Compro (Ilian Tape)

A feltörekvő müncheni producer, Skee Mask második nagylemezén igazán magára talált: az IDM- és jungle-hatásokkal tűzdelt Compro nagyívű, rétegzett anyag, amin az ambientes hangképek és a pattogó breakbeatek szinte organikusan nőnek ki egymásból. (HZD)

A.A.L. (Against All Logic): 2012-2017 (Other People)

Őszintén szólva sosem éreztem rá Nicolas Jaar munkásságára, legyen szó a Darkstarról vagy épp a szólólemezeiről. De amikor meghallottam legújabb projektjétől az I Never Dream című számot, azonnal bekerült a teljes anyag a lejátszómba. Nicolas az A.A.L. alteregóval egy jóval táncolhatóbb, okos ritmusképletekre épülő, harsány és sample-központú albumot tett le az asztalra. (ÁD)

MGUN: Axiom (Don’t Be Afraid)

A detroiti Manuel Gonzales a tőle megszokott minimalista, lo-fi hangzású, de a korábbiakhoz képest tipikusabb techno- és house-darabokkal jelentkezett – persze így is bőven izgalmas lemez az Axiom, ami erőlködés nélkül idézi meg a Gonzales szülővárosához köthető tánczenék örökségét. (HZD)

Martyn: Voids (Ostgut Ton)

Már az áprilisban megjelent Angels EP is kiváló múltidézés volt a holland zenésztől, a negyedik nagylemeze pedig még ezt is meg tudta lépni. A berlini techno fellegvárának számító Ostgut Tonnál megjelent Voids tökéletesen foglalja össze azt, hogyan jutott el Martyn a drum and basstől a zajos, komor négynegyedekig. (ÁD)

Árvai Dániel, Horváth Zoltán Dávid