Nehéz volna megmondani, hogy 2015 összességében erős év volt-e, vagy sem, de mint mindig, idén is lehetett találni bőven nagyszerű lemezeket, amelyeket minden bizonnyal a következő évben, meg azután is szívesen leporolunk, és újra végighallgatunk majd. Hát az ilyen lemezekből gyűjtöttünk össze tízet.

10. Casey Veggies – Live & Grow (Epic Records)

Kicsit úgy érzem, az idei sűrű hiphop felhozatalban kicsit átsiklottak Casey első stúdióalbuma felett, pedig az összképet tekintve egy erős anyagról van szó. Hozza egy menő 2015-ös hiphop-album elvárásait. Oké, az igazán nagy slágerek hiányoznak – az Actin’ Up és a Tied Up inkább csak próbálnak azok lenni – és nem is lesz akkora generációs alaplemez, mint Kendrick Lamaré, de az elejétől a végéig szórakoztató és bármikor jól esik elővenni. (ÁD)

9. Cities Aviv – Your Discretion Is Trust (Collect Records)

A Cities Aviv név mögött megbújó Gavin Mays 2011-es debütálása, a Digital Lows óta számos nagyszerű kiadvánnyal megörvendeztetett minket, az idén májusban megjelent Your Discretion Is Trust azonban – habár a zenei médiumok jóformán szó nélkül elmentek mellette – eddigi legjobb anyaga. A nyolcvanas évek szintihangzása, az indusztriális zajok, a punkos és no wave-es hatások, illetve Mays nyers rappelése tökéletes konstellációvá állnak össze. (HZD)

8. Amara Touré – Singles 1973-­1980 (Analog Africa)

Egy kicsit csalás, mivel a számok korábban már megjelentek ilyen-olyan módon a hetvenes és nyolcvanas években, de az Analog Africa fáradhatatlan munkájának köszönhetően most összegyűjtve végre teljes egészében elérhető. A guineai énekes-zenészre óriási hatással voltak szenegáli utazásai, és ez vegyül a kubai latinos forrósággal a lemezen. Temperamentumos utazás két világ találkozásának nászából. (ÁD)

7. Toro y Moi – Samantha (szerzői)

Toro y Moi áprilisban jelentkezett negyedik nagylemezével, a What For?-ral, de igazán kiemelkedőt az augusztus végén megjelent, Samantha című ingyenes mixtape-jével sikerült alkotnia, amelynek éppen az a legnagyobb erőssége, hogy a formátum adta kötetlenséget teljes mértékben kihasználja. A Samanthán vannak régebbi, ez idáig kiadatlan felvételek és újak egyaránt, műfaj tekintetében pedig a hiphoptól kezdve a funk-soul kikacsintásokon és az alternatív r&b-n át egészen a zajosabb, glitch-es, trap-es zenékig húzódik a skála. (HZD)

6. Eskmo – SOL (Apollo)

A már veteránnak számító Eskmo húzott egy váratlant, és a korábbi glitch-hopos, olykor a dubstepből merítkező széttördelt zenéjét lecserélte nagyzenekari részekre, illetve környezeti és természeti zajokra, és e köré építette fel a maga által elképzelt űr soundtrackjét, melynek koncepcióját a Nap, a Hold és a Föld adta. Hol eufórikus űrdiszkó tűnik fel, hol pedig finoman lüktető ballada, és az egészet nagyon erős atmoszféra veszi körül. (ÁD)

5. Floating Points – Elaenia (Pluto)

Sam Shepherd, vagyis Floating Points idén jelentkezett első nagylemezével, és atyaég, hát össze is jött neki az év egyik legnagyobb meglepetése. Az ugyan eddig sem volt titok, hogy Shepherd nagy szerelmese a jazznek (gondoljunk csak olyan korai anyagaira, mint a 2009-es Vacuum EP, amelyen tök jó jazzes house-trekkek kaptak helyet), de az Elaenián egy az egyben elhagyta a négynegyedeket, és helyette komplex, nagyzenekari kompozíciókban gondolkodott. (HZD)

4. Teebs – AV – EST Outtakes/Remixes (Hit+Run)

Teebs képtelen hibázni, a Flying Lotus-i iskola egyik legmegbízhatóbban termelő diákja. Bár az AV – EST a legutóbbi albuma, az ESTARA alatt megmaradt ötletekből és néhány remixből áll össze, mégis a legjobb instrumentális hiphop gyűjtemény idén. A producer fátyolos, ciripelő, csilingelő dallamai keserédesen folydogálnak bő fél órán át egyfajta jól eső melankóliával. (ÁD)

3. Oneohtrix Point Never – Garden of Delete (Warp)

Kevés olyan öntörvényű, már-már ösztönösen zseniálisat alkotni képes producer létezik széles e világon, mint Daniel Lopatin, azaz Oneohtrix Point Never. A tévedhetetlen alkotó most sem tévedett, sőt, a Garden of Delete-ről talán nem túlzás azt sem kijelenteni, hogy eddigi legjobb munkája; de legalábbis a legkiszámíthatatlanabb, amelyen trance-es veretéstől kezdve indusztriális rockzenén át a lágyabb, ambient hangképekig megannyi minden felbukkan. (HZD)

2. Commodo Kahn Gantz – Volume 1 (Deep Medi Musik)

Bár a 2010 utáni dubstep-generációból többen is egészen korrekt nagylemezt adtak ki az elmúlt évben, a Commodo, Kahn és Gantz alkotta triumvirátust nehéz volt felülmúlni. Egyik legjobb húzásuk talán az volt, hogy mindössze hat számot pakoltak fel az albumra 24 percben, így nem vált a végére lapossá (lásd: Nomine). A Volume 1-ról tökéletesen le lehet hámozni a három producer sajátos hangzását: Gantz keleties motívumait, Commodo wonky-ra hajazó szintihangjait és Kahn rosszfiúságát. A lemezt hallgatva tényleg visszajön a klasszikus dubstep rideg, urbánus valósága. (ÁD)

1. Kendrick Lamar – To Pimp a Butterfly (Interscope/Aftermath/Top Dawg)

Ez az év egyértelműen Kendrick Lamarról szólt, ami nem véletlen: amellett, hogy szinte “közmegegyezésesen” ő napjaink legtehetségesebb rappere, a To Pimp a Butterfly-jal azt is bizonyította, hogy mind koncepciózusságával, mind sokrétűségével is messze túlszárnyalja pályatársait. A jazzes, funkos, neo soulos hatásoktól túlcsorduló To Pimp a Butterfly nagy eséllyel nem csak az év, hanem talán az évtized legfontosabb hiphop-lemeze is lehet – felülmúlni legalábbis igazán nehéz lesz. (HZD)