Amikor az utca a zenébe került – a ’80-as évek legjobb hiphop számai
2015. január 23.
|
Das Ravist

A hetvenes években indult útjának, de a nyolcvanas években teljesedett ki a hiphop, abban az évtizedben, amelyet még mindig az Aranykorszaknak hívnak. A funk-rap, a gengszter rap, az alternatív hiphop és még számtalan műfajon belüli irány, valamint szemlélet is ekkor bontakozott ki, és rengeteg olyan dal született, ami a későbbi generációk számára meghatározóvá vált mondanivalója, újítása vagy pusztán slágeressége miatt. Ezekből válogattunk.

10. Grandmaster Flash & The Furious Five – The Message (1982)

A formáció – egy hosszabb megszakítással – mindössze öt évig volt aktív és két lemezt adott ki, mégis az egyik legnagyobb hatású rap csapat volt. A korai bulizós, funkos hiphop korszakában a The Message volt az egyik első dal, ami megváltoztatta a műfajon belüli szemléletet, a szövegek hangnemét és sokkal inkább szociális problémákról, a nagyvárosi életről és annak nehézségeiről szólt.

9. Big Daddy Kane – Set It Off (1988)

Antonio Hardy, azaz Big Daddy Kane karrierje 1984-ben indult el, miután összebarátkozott Biz Markie-val és a Juice Crew tagja lett. Első szólólemezét négy évvel később adta ki, melyen már teljességében megmutatkozik, hogy a hiphop aranykorszakának („Golden Era”) egyik legjobb mc-je: energikus, gyors és mellette még vicces is. Big Daddy Kane tisztában is volt képességeivel, a Set It Off épp egy ilyesfajta önfényezésről szól.

8. Tone Loc – Wild Thing (1988)

Tone Loc első lemeze a Billboard 200-as listájának tetejéig jutott fel, legismertebb slágere, a szexuálisan túlfűtött, Van Halen-t hangmintázó Wild Thing második helyig jutott a kislemezek toplistáján. Bár a lemezen több fogós szám is szerepelt, és a kilencvenes évek elején még egy albumot kiadott a rapper, igazából mindig is csak egy egyslágeres csoda maradt, aki megtalálta a tökéletes egyensúlyt a pop és hiphop között.

7. Beastie Boys – (You Gotta) Fight For Your Right (To Party!) (1986)

Egy valamiben biztos vagyok: már biztosan mindenki hallott legalább egy Beastie Boys-dalt életében, legfeljebb nem tud róla, hogy az az volt. A csapat ’86-os debütáló lemezén, a Licensed To Ill-en szinte minden egyes számot ki lehetne emelni. A legendás Rick Rubin producer segítségével készült albumon sorra követik egymást a percek alatt megjegyezhető felvételek, és a három mc szövegelésének zseniális összjátéka, és külön-külön egyedi stílusa minden idők egyik legsikeresebb hiphop lemezévé tették a Licensed To Ill-t. A szövegek görbetükröt állítanak az akkori hiphop sémák elé, és a Fight For Your Right is úgy tud a mai napig az egyik legbulisabb számuk lenni, hogy igazából épp ezekre a party-témájú dalokra próbáltak ironikusan reflektálni vele.

6. Sir Mix-A-Lot – Iron Man (1988)

A listán talán a legkevésbé meghatározó dalok egyike, mégis az egyik legjobb szám a korszakból. Az ironikus hozzáállásáról ismertté vált Sir Mix-A-Lot első nagylemezén szereplő Iron Man az azonos című Black Sabbath-szám alapriffjére épül. A seattle-i rapper a Metal Church nevű heavy metál zenekarral dolgozta újra Ozzy Osbourne-ék slágerét.

5. De La Soul – The Magic Number (1989)

A De La Soul első lemeze egészen új színt vitt az akkori hiphop-kultúrába, úgy szólt, mint korábban még semmi. Már a borítója is eltért a megszokottól: egy nagy citromságra háttér előtt három átlagos srác, bambán bámul rajzolt virágok között. A háromtagú banda egy új generációnak adott alapot hozzáállásával és zeneiségével, a Billboard egy cikkében úgy jellemezte a srácokat, hogy a korszakban ők képviselték a középet. Nem voltak sem túl agresszívek, de nem is volt felejthetően lágy, amit csináltak. A még mai napig is aktív De La Soul slágere, a The Magic Number Bob Dorough Schoolhouse Rockjából vette a „Three that’s the magic number…” sort és annak dallamát, melyben a hármas egyébként a három tagra utal.

4. Afrika Bambaataa & Soulsonic Force – Planet Rock (1982)

Az electro funk keresztapjaként aposztrofált Kevin Donovan, azaz Afrika Bambaataa még a ’70-es évek második felében kezdte meg dj karrierjét és rövid idő alatt az electro, valamint a hiphop egyik úttörőjévé vált. Többek között az egyik első igazi nagy hiphop slágernek, a Planet Rocknak köszönhetően, melyre nem csak hogy hatottak az elektronikus zene olyan képviselői, mint a Yellow Magic Orchestra vagy a Kraftwerk, hanem hangmintáz is két Kraftwerk-számból (Trans Europe Express, Numbers). Ráadásul a hiphop történetében először a Planet Rockban használtak TR808-as dobgépet.

3. Stetsasonic – Talkin’ All That Jazz (1988)

Habár a Stetsasonic volt az első hiphop előadók egyike, mely élő zenekari kísérettel dolgozott, a hangmintázás is ugyanúgy bevett „eljárás” volt a bandánál. Az 1988-as In Full Gear című lemezükön többször hangot is adtak a sampling technológia mellett kiállva és maga a Talkin’ All That Jazz is ennek kritizálására reflektál. Történt ugyanis, hogy a Stetsasonic két zenésze, MC Delite és Daddy-O a Mtume nevű funk és soul zenekar frontemberét hallották arról nyilatkozni, hogy szerinte a hangmintázás nem művészeti forma, az ilyen hiphop számok nem eredetiek, és ez ihlette az említett dalt. A csapat tagja, Prince Paul egy interjúban úgy emlékezett vissza, hogy a hangmintázás akkoriban egy szürke terület volt; aki a hiphop kultúrán kívül állt, az nehezen fogadta el, hogy ez egy új kreatív, művészeti forma.

2. N.W.A – Straight Outta Compton (1988)

Az N.W.A első lemeze nem az első gengszter rap album volt, de a Straight Outta Comptonnak köszönhetően kezdett népszerűvé válni a stílus. Bár manapság már teljesen megszokott, hogy a rapperek magukat niggernek, a nőiket meg kurvának szólítsák, akkoriban mégis ez a szókimondóság és a szövegek tematikája volt az, ami miatt felhívta magára a figyelmet a csapat. A lemezről a címadó nyitószám dühösen és energiával tele robban ki Ice Cube verzéjével, őt pedig MC Ren és a tragikus sorsú Eazy-E követi az N.W.A legnagyobb slágerében.

1. Eric B & Rakim – Paid In Full (1987)

A DJ Eric Barrier és az MC William Griffin alkotta duó fennállásának hét éve alatt négy albumot adott ki. A Paid In Full az azonos című 1987-es bemutatkozó lemezükön jelent meg és a csapat egyik legismertebb száma, melynek alapját egy Soul Searchers-dalból hangmintázott dob és egy Dennis Edwards-sample adja. A szám elején hangzik el a későbbi generáció által sokat idézett, igazi klasszikussá vált „Thinking of a master plan…” sor. Rakim raptechnikája egészen újnak hatott akkoriban komplex flowjával és rímeivel. Nas, mikor a kedvenc lemezeiről kérdezték, azt mondta a Paid In Fullról a Complex magazinnak, hogy Eric B és Rakim voltak a New York-i kultúra megszemélyesítői, Rakim szövegei vitték az utcát a zenébe.

(Szöveg: Árvai Dániel)

2 thoughts on “Amikor az utca a zenébe került – a ’80-as évek legjobb hiphop számai

  1. […] előző részében a nyolcvanas évek legjobb hiphop számait szedtünk össze, most pedig a kilencvenes évek […]

  2. […] hiphop legjobbjait összegyűjtő cikksorozatunk korábbi részeiben a nyolcvanas, majd a kilencvenes éveket tekintettük át. Most elérkeztünk a befejező részhez, amelyben a […]

Comments are closed.