Hosszú hétvége, hosszú éjszakák, de egy percig sem kell unatkozni. Négy szuper programot is ajánlunk a következő pár napra. A brit elektronikus zene három fontos városából is érkezik fellépő és az egyik kedvenc magyar csapatunk is hazautazik egy garantáltan izgalmas bulira.
Március 14-re kapásból két bulit is tudunk mondani. Az egyik a Fingers Crossed szervezőgárda nevéhez köthető, akik a bristoli dubstep szcéna veteránját, Phaeleh-t hozzák el a Dürer Kertbe. Az utóbbi időben inkább az ambient és a downtempo felé kalandozó producer a színtér egyik legtermékenyebb előadója, 2009 óta már nyolc albumot adott ki és akkor az EP-ket még össze sem számoltunk. Legutóbbi anyaga, a Lost Time tavaly jelent meg és amellett, hogy a korai lemezeinek hangulatát idézi meg, élő hangszerekkel is alaposan megtámogatta az albumot. Phaeleh elmondása szerint főként saját, 140 bpm-es zenéit fogja játszani, egy posztban még számot is lehet tőle kérni. A buli eventjét itt lehet megtalálni.
A másik szerda történés a Bladerunnaz soron következő bulija lesz, amelyre egészen fiatal, liquid funkban utazó párost, Pola & Bryson kettősét várják. Valamint a drum and bass mellett a juke, a bass music és még ki tudja hányféle stílusba belekóstoló producer, Alix Perez is fellép. Előbbi duó diszkográfiája még nem tartalmaz túl sok megjelenést, de máris olyan kiadóknál dolgoztak, mint a Spearhed Records vagy a Shogun Audio. Alix Perez pedig mióta saját kiadót alapított, nem tud lenyugodni. Ha csak az elmúlt két évét nézzük, közös EP-t adott ki többek között az Ivy Labbel, a Spectrasoullal és Eprommal közösen beindította a sötét tónusú trap-közeli projektjét is. A belga származású, de Londonból érkező producer-dj mixeiben a legjobb, hogy szinte sose lehet tudni, mi fog következni, épp valami lehelet finom liquid trekk, vagy egy szigorú, rideg neurofunk szám, esetleg a chicagói utcáról turkál elő valamit. A kezdésről és a belépőről itt lehet tájékozódni.
Ünnep ide vagy oda, március 15-én a manchesteri urbánus zene egyik legérdekesebb figurája, Chimpo teszi tiszteletét a Frame-ben. Nehéz lenne röviden összefoglalni, hogy ez a jellegzetes orgánumú, MC-ként is ténykedő előadó mi mindenben ügyködött már, de megpróbáljuk. Chimpo még 2006-ban tűnt fel grime és dubstep zenéivel, majd néhány szerényebb év után olyan kiadóknál adott ki kislemezeket, mint az Exit Records, a Critical Music vagy a legendás Metalheadz. Ezalatt műfajilag is változott, az okosabb drum and bass, a halftime és a juke irányába. Ha mindez nem lenne elég, a basszuszenei ezermester az Exit szupergruppjában, a Richie Brainsben is aktív szerepet vállalt és a manchesteri grime-osokat összefogó Levelzben is feltűnik. Az eventet erre keressétek.
Aki pedig csütörtökön mégis máshová menne, annak szívből tudjuk ajánlani az egyik kedvenc podcastünk vendégeit, a Soft Shell gárdáját, akik szintén Angliából térnek haza, hogy az ünnepi programokat még jobban felpezsdítsék kísérleti klubzene-válogatásukkal. Mindezt a Typo Barban fogják megtenni barátaikkal együtt. A buli ráadásul ingyenes.